Ecetes hagyma

Életemben először csináltam ecetes lilahagymát. Mindig apu szokta. Nem tudom mikor kezdődött a mánia de savanyúság függő vagyok. Gyöngyhagyma, uborka, töltött paprika, cékla... Mindig hamarabb fogyott el, mint a kaja. Most véletlenül rábukkantam egy apró zacsi lilahagymára, amit krumplinak hittem. Nem szerettem volna várni, míg ránk rohad, majd kidobni így írtam apunak írja le, ő hogyan csinálja. 

Szeletelés közben elpityeredtem és nem a hagyma miatt. Hiányoznak a szüleim. A savanyúság valahogy mindig egy kicsit hazakötött. Akárhol laktam eddig, mindig de MINDIG volt egy üveg házi savanyúság a hűtőben, amit apuék csináltak. Abban van minden, hagyma, répa, karfiol, szinte minden zöldség. Ami épp friss a piacon vagy épp szezonja van. Akkora adagot csinálnak mindig, hogy az én gyermekkori fürdetőkádamat használják hozzá (bár lehet hogy ez azóta változott). Egy viszont tény, akármennyit is csináltak, sosem tartott ki a következő évig, mert mindenki szereti. A család, a barátok is, még a szomszéd is. Ők meg osztogatják, mert van. Mint mi, a házi lekvárt. 

Kihívásos hetek állnak mögöttünk és az előttünk álló időszak sem tűnik nyugisabbnak (de remélhetőleg kevesebb fájdalommal jár majd). Én a 31. hétben vagyok, jönnek apuék két hétre júniusban, Jammy 3 éves lesz augusztusban és szeptemberben kezdi a helyi suliban "nursery" -t napi 3 órában, be kell termelni az elültetett élelmet és fel is kell dolgozni. 

Lekvárnak, lefagyasztani, savanyúságnak. Házi savanyúságnak, amit mi csinálunk, nem apuék, de mégis valahogy ők lesznek (és nem csak azért mert tőlük fogom "lopni" a receptet). 

Amíg van savanyúság a hűtőben, addig apuék közel vannak. De tegnap, amikor hagymát szeleteltem, messzinek tűntek nagyon. 

De már mindjárt újra meg tudom őket ölelni. Pocakkal vagy anélkül, majd kiderül, de mindjárt itt a június. És alig várom, hogy együtt főzzünk be valamit.