Thursday 28 April 2016

Jammy és az alvás

Voltak esték, amikor 14 alkalommal keltett Jammy. Sírva, csak cici nyugtatta meg. Napközben jelenleg ugrál az egy és két alvás között, de már leginkább csak egyszer alszik.
Én kezdtem nagyon türelmetlen lenni, nem bírtam a strapát, már már depressziós voltam. Valamit változtatni kellett. Nem vagyok híve a ridegtartásnak, még a tyúkoknál se, így a "hagyd sírni, majd megtanulja" elv szóba se jöhetett. Amúgy se vagyok híve annak, hogy hagyjam sírni a kisfiam, ha sír akkor ha ég a ház is, ott vagyok neki és megnyugtatom. Egyetlen egy képem van róla, amikor sír, mert megijedt a fényképezőgéptől mikor Tim fogta és a sorozat fotózás utolsó képén már sírt. De az se publikus kép, tudatosan. Úgyis mindenki tudja, hogy vannak jó meg rossz napok, szokott Jammy is sírni, mint minden gyerek, küzd és tanulja az érzelmeket. Felnőtt embernek is nehéz kontrollálni, hát még nekik... Na de jól elkanyarodtam. Szóval nem hagyjuk sírni. Van, hogy ölben sír, szeretet veszi körbe de sír, mert nem hagyom, hogy például beleugorjon a kispatakba. Ölelés, szeretet veszi körbe és előbb-utóbb megnyugszik, a fő, hogy olyankor az a prioritás, hogy mellette legyek én vagy az apja. De hogy rácsukjam az ajtót? Na nem.

Sunday 24 April 2016

Üvegház projekt 3

Gondoltam konzisztens leszek, ha a terményekről van szó, akkor megmaradok az üvegház címnél.

A jelenlegi állás (04.24) szerint az üvegházban ezek vannak):
Törpe paradicsom:

Bazsalikom: 

Jammy paprika: 

Csalós borsó:

Vegyesfelvágott: 


Csalós saláta: 

Paradicsom: 

Szóval vettem borsó és saláta palántákat mert még tegnap is havazott este illetve ma reggelre is fagyott volt minden. A Vegyesfelvágott tartalmaz tv paprikát, kaliforniai paprikát, chilit és paradicsomot. De sikerült úgy összevissza mozgatni őket hogy halvány tippem sincs, melyik melyik. 

Jammy paprika meg azért van már nagy cserépben, mert sikeresen leejtettem az egész tálcát, bele egy vödör vízbe. Bátran levonhatom a következtetést, hogy itt még egy üvegházban sincsen elég meleg a termesztéshez, vagy minden mag szar volt. A törpeparadicsom meg frissen szedett volt egy paradicsomból, amit itt vettünk. A héten szét is kell szedni őket... 

A kért is alakul (lol):

A fagy ellenére kikelt 5 borsó (a 20-ból):

Ez a kis hangyaf*sz a répa: 

Málna: 

Fokhagyma, az egyetlen ami láthatóan él és virul: 

Örökölt Rebarbara: 

Áfonya: 

Talán fekete ribizli: 


Talán egres: 


Hát ennyi, ezt újra kell majd gondolom jövőre,  azaz még idén. Bent kell elkezdenem az ültetést...

Friday 22 April 2016

Fészer

Mivel a telek az út túloldalán van, így mindig kis edényekben egyensúlyoztuk a kajákat az állatoknak. Egy edénybe a totyogó csirkéknek, egy a nagy tyúkoknak és egy a bárányoknak nasi.
Cselezni kell, mert a nagyok eleszik a kicsik elől, a bárányok meg betörnek a tyúkólba. Ők mindent megesznek, esetleg tényleg kecskék? Amúgy rendkívül vicces módon, Frigg, a fekete bárány, az éjjel ledobta a bundáját. Két nagy darabot találtam és rengeteg kicsit, ami miatt úgy néz ki a telek, mintha felrobbant volna valami plüss állat.



Friday 8 April 2016

Vegyesfelvágott

Rengeteg minden történt velünk. Mindegyik megér egy egy blogposztot de a jó idő miatt sokat vagyunk kint és nem jut annyi időm írni. Azért azt tegyük hozzá, hogy nagyon átértékelődött, mi a jó idő. Néha már, ha csak esik és nem fúj a szél, Jammyvel is kimegyünk.