Thursday 28 April 2016

Jammy és az alvás

Voltak esték, amikor 14 alkalommal keltett Jammy. Sírva, csak cici nyugtatta meg. Napközben jelenleg ugrál az egy és két alvás között, de már leginkább csak egyszer alszik.
Én kezdtem nagyon türelmetlen lenni, nem bírtam a strapát, már már depressziós voltam. Valamit változtatni kellett. Nem vagyok híve a ridegtartásnak, még a tyúkoknál se, így a "hagyd sírni, majd megtanulja" elv szóba se jöhetett. Amúgy se vagyok híve annak, hogy hagyjam sírni a kisfiam, ha sír akkor ha ég a ház is, ott vagyok neki és megnyugtatom. Egyetlen egy képem van róla, amikor sír, mert megijedt a fényképezőgéptől mikor Tim fogta és a sorozat fotózás utolsó képén már sírt. De az se publikus kép, tudatosan. Úgyis mindenki tudja, hogy vannak jó meg rossz napok, szokott Jammy is sírni, mint minden gyerek, küzd és tanulja az érzelmeket. Felnőtt embernek is nehéz kontrollálni, hát még nekik... Na de jól elkanyarodtam. Szóval nem hagyjuk sírni. Van, hogy ölben sír, szeretet veszi körbe de sír, mert nem hagyom, hogy például beleugorjon a kispatakba. Ölelés, szeretet veszi körbe és előbb-utóbb megnyugszik, a fő, hogy olyankor az a prioritás, hogy mellette legyek én vagy az apja. De hogy rácsukjam az ajtót? Na nem.

Szóval megoldást kerestem, olyat ami szeretettel segít, békében és stresszmentesen. Több helyről is megkaptam az ajánlatokat, kismillió oldalt olvastam végig (vagy már egy bekezdés is elég volt, hogy tudjam ez nem az amit keresek). Végül kaptam egy könyvet kölcsönbe, sokáig rakosgattam ide-oda, tologattam, hogy majd máskor, nem még, talán jövő héten, majd ha túl van a náthán, stbbstb, kvázi betojtam, hogy mi lesz ha nem sikerül, mert mindenkinek sikerült csak nekem nem fog, mert bénán csinálom, lusta vagyok stb. Végül összeszedtem magam.

A könyvet mintha rólam mintázták volna, egész éjjelt átszoptató anyuka írta. Gyűlöli a hagydsirni metódust. És adott egy megoldást, ami akár már 10 nap alatt segít elérni jobb alvást de ehhez nekem kell 10 éjjelt feláldozni. Eddig sokszor bealudtam szoptatás közben, még ha nem is mélyen de a szemem csukva volt. Most ébernek kell lennem és gondolkodnom is kell...

Első lépésként beiktattunk egy 'bedtime routine'-t, azaz kicsit ráerősítettünk egy rendszerre, ezzel is nyomatékosítani benne, hogy jön az alvásidő. Semmi extra, de az utolsó 3 tevékenység (fürdés, fogmosás, olvasás) meghatározott -bár a sorrendet ő variálhatja illetve kihagyhat egyet, erős fénytől mentes, ha játszani akar akkor az már csak csendes játék és én szigorúan már csak az ágyon vagyok.

Így telt az első 10 éjszaka:
Első éjjel:
Éjjel 2 óránként ébredt, mindig sírva de az ölelés és a szopi megnyugtatta, nyilvánvalóan nem aludt el egyedül, ahogy korábban sem.

Második éjjel:
Skype hívás közben aludt be, este 8-kor és hajnali egyig nem ébredt fel. Kétszer viszont kontaktot követelt, egyszer bekiskiflizte magát, egyszer meg a kezét kellett megfognom

Harmadik éjjel:
Rekord gyorsan aludt be 8 körül. Nem annyira szerette a módszert,  vagy a hold, esetleg rossz álom vagy fogak miatt, de 3 óránként ébredt és egyszer sem sikerült egyedül visszaaludnia, pedig próbálta a szentem.

Negyedik éjjel:
Picit megcsúszott az este de ugye rutinunk van nem pedig időbeosztás így beleférnek ilyenek is. 8:40-kor aludt el. Egyszer visszaaludt egyedül, de nem egyszerűen, forgolódott, nyöszörgött. Többször kért viszont segítséget hozzá (cici).

Ötödik éjjel:
Fogmosás előtt egy rendkívüli vonatozást beiktattunk, mert annyira kérte, így 5 perc extra játék után 10 perc alatt elaludt 8 után. Sokszor ébredt,  többször próbált elaludni, nem ment, de sebaj, ez nem egy pár napos feladat megtanulni, idővel menni fog!

Hatodik éjjel:
Percre pontosan 10 perc alatt aludt el. Ez ma úgy nézett ki, hogy szopizás közben 4x fordult le, hogy akkor ő most elalszik. Kétszer nyitott szemmel (egyemmeg) és nem értette, miért nem alszik el, harmadszor már csukott szemmel de pár másodperc után visszakérte a cicit. Negyedik alkalommal, mikor elfordult, megtörölte a száját és és sóhajtott kettőt, majd elaludt. Összesen 3x keltett fel, hogy cicit kérjen, plusz egyszer addig forgolódott míg meg nem találta a karomat és át nem karolta.

Hetedik éjjel:
Picit több, mint 10 perc kellett, ezúttal nem próbálkozott, csak simán bealudt 8-kor. Két órát aludt onnantól kb 40 percenként ébredt. A metódust elengedtem mára, egyértelműen baj volt az éjjel. Sokszor kapta a kezét az arcához, volt, hogy felüvöltött fájdalmában, volt, hogy "csak" sírt. Mindezt egy teljes adag nurofen után. Kb reggel 10-ig nem is evett semmit, csak szopizott és szinte csak ölben volt jó neki(de miattam orvoshoz kellett menni).

Nyolcadik éjjel:
Pontosan 10 perc kellett ismét, hogy elaludjon, 8:30 körül. Háromszor keltett, 11 körül,  egy körül és négy körül. A hajnali 4-es ébresztő hosszabb volt, majdnem egy óra, többször fel is ült... Végül 5 körül elaludt de cserébe 7:30 után ébredt fel teljesen.

Kilencedik éjjel:
12 perc alatt aludt el, 8 után egy kicsivel.
Nem volt szándékos a részletes blog az éjjelekről, de így ez nekem is jó, mert vissza tudom nézni, hogy teltek az esték.

Ami biztosan kiderült,  hogy akkor alszik jobban, ha 8 után alszik el. Ugyanezt a rutint, de még az alvás segítő metódus nélkül, többször teszteltük, különböző verziókkal. Korábbi fekvés mindig (6-7 körül), kivétel nélkül azzal jártak, hogy hajnali 3 és 4 között felébredt minimum egy órára játszani. Ezt mindig úgy fél órával toltuk el, míg megtaláltuk ezt az esti 8 órát. Így 6:30 és 7 között ébred, amikor már fel is ül. Az éjjelekről meg már írtam korábban, siralmasak, de a késői fekvéssel picit javultak.

No comments :

Post a Comment